"Orgona ága"– 3 történet az anyává válásról
A baba születésével anya is születik. Az anyává válás folyamata azonban már a gyerekek születése, sőt a fogantatás előtt is megkezdődik. Valakit meglepetésként ér, valaki hosszú évekig készül rá, és ez az út olykor nagyon nehéz.
Három nő történetét gyűjtöttük össze, akik egészen más utakon váltak anyává, de egy közös bennük: teljesen új dimenziók nyíltak meg előttük a baba érkezésével.
Gabriella (41)
„Engem az élet tett anyává, nem tudatosan vállalkoztam rá, de ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem. Bár mindig is nagyon imádtam a gyerekeket, valahogy az élet és a körülmények nem úgy hozták, hogy komolyabban elgondolkozzam azon, hogy magam is vállaljak gyereket. Akkoriban a párkapcsolatom sem állt stabil lábakon, sokat veszekedtünk, mert mindketten valahogy megfeneklettnek éreztük a dolgot. Mikor már 3. hónapja késett, akkor sem gyanakodtam, mivel egy hormonális eredetű betegség miatt ilyen már máskor is előfordult, és mivel ezzel a teherbeesés is igencsak nehézkes, erre az opcióra aztán végképp nem gondoltam. A 4. hónapban aztán megelégeltem a dolgot, és elmentem a nőgyógyászhoz, járjunk a végére a dolognak. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy az ultrahangon egy dobogó szívű kis magzatot fogok látni!
Azon nyomban elöntöttek az anyai érzések, és egyben az aggódás is: 4 hónapig nem is tudtam a létezéséről, mi van, ha valami baj lesz a fejlődésével. A doktor, és a vizsgálatok aztán megnyugtattak, hogy minden rendben van a kisfiúval. Hazafelé már toltam a bringát, otthon pedig elújságoltam a páromnak, hogy mi a helyzet. Végtelenül örült, benne semmi kétség nem volt, és teljesen egyértelművé vált, hogy együtt rugaszkodunk neki ennek a nehéz, de boldog időszaknak.
A párkapcsolatot sajnos aztán nem tudtuk megmenteni, nagyon nem illettünk össze, és úgy döntöttünk, hogy külön válva, de Gergőnek mindent megadva folytatjuk utunkat. Nekem ő a legnagyobb meglepetés, amit valaha kaptam, és végtelenül hálás vagyok, hogy úgy döntött, jönni akar. Azóta sem ismer akadályokat!
Emma (29)
A férjem és én nagy kalandorok hírében álltunk, szinte minden nyáron elutaztunk egy egzotikus országba egy hónapra. Igazi zsákos túrák voltak ezek, és számos izgalmas kalandban volt részünk. Aztán az 5. évben úgy döntöttünk, ezúttal egészen más „vidékre” szeretnénk ellátogatni, és egy, az eddigiektől teljesen eltérő dolgot szeretnénk megtapasztalni: arra vágyunk, hogy szülők legyünk.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert elég volt egy gondolat, és Panka máris beköltözött a pocakomba, és mind a várandósság, mind a szülés zökkenőmentesen és háborítatlanul zajlott. Azt viszont állíthatom, hogy míg egy utazásra lényegében fel tudsz készülni (bár ott is történhetnek váratlan dolgok), a gyerekneveléshez nem kapsz térképet; abban mindig történik valami hihetetlenül izgalmas, aranyos, vagy épp ijesztő dolog. Épp ezért szerintem az egyik legnagyobb kaland, amivel egyetlen utazás sem érhet fel a Föld körül. Persze ha Panka nagyobb lesz, vele is szeretnénk majd túrázni. Egy kisebb kirándulásra már elvittük, és nagyon élvezte. Nem csoda, a mi vérünk…
Adél (33)
Az én anyává válásom nehéz folyamat volt, de megérte, hiszen három év várakozás után fogant meg a kislányunk. A sok éves, folyamatos kudarcaink oka orvosilag nem volt megmagyarázható, így én inkább lelki okokra gyanakodtam, mert hiszek abban, hogy bizonyos fizikális okoknak lelki eredetük van. E nehéz és sokszor fájdalmas, de leginkább bizonytalan időszak alatt egyszer a kezembe akadt egy ezzel kapcsolatos írás, amely az akarat és a vágy különbségeire hívta fel a figyelmet, és azt állította, az akaratot elengedve, a vágy állapotába megérkezve sokkal könnyebben jön össze a baba. Ez rám teljesen igaz volt, hiszen nagyon irányítani akartam a folyamatot, mindig azon járt az agyam, vajon mit kell megtennem még azért, hogy összejöjjön, miközben meg sem kérdeztem magamtól, vajon miért is akarom ennyire. Egy idő után beláttam, hogy akár lehetőségnek is tekinthetem a helyzetet, így önismeretbe kezdtem. Én azt tanultam ebből a nehézségből, hogy végre önmagamért vállaljak felelősséget, és ne mindig másokat tegyek előtérbe. Megtanultam vigyázni magamra, szeretni magamat a hibáimmal együtt, és egy olyan életet kialakítani, amelyben jól érzem magam, és nem másoknak akarok megfelelni. Ennek gyümölcse aztán egy gyönyörű kisbaba lett, akiről – ennek az önismereti utazásnak köszönhetően – sokkal jobban tudok gondoskodni és figyelni, mintha előtte nem jártam volna meg a poklot is. Azóta hiszem, hogy minden értünk történik.
És mi a te történeted? Ha gondolod, oszd meg velünk a Facebookon!
