Amikor beteg a gyerek –játékkal a negatív orvosi élmények feldolgozásáért!
A fizikai egészséget gyógyszerrel, a lelki egészséget játékkal szerezzük vissza!
Most már visszavonhatatlanul itt az ősz, és vele együtt a náthaszezon is. Az ovi- és iskolakezdés ráadásul más fertőző betegségeknek is kedvez, amelyek az egész családot, de főleg a gyereket állítják különféle kihívások elé. És itt nem elsősorban a rosszullét, a kellemetlen tünetek elviselésére gondolok, hanem azokra az ijesztő élményekre, amelyeket kénytelenek elszenvedni a betegségük során. A gyerekek számára ugyanis egy olyan apróság is, mint a lázcsillapító kúp, szörnyű, szorongást keltő lidérccé változhat.
Sosem felejtem el, hogy milyen körülményes szertartást kellett a szüleimnek elvégezniük egy-egy kúpbeadás során (apa fogta a kezemet, míg anya visszaszámlált a szörnyű akcióhoz). Élénken emlékszem a borzasztó, váratlanul támadni készülő „vasszörnyetegre”, az orvosi orrszívó-porszívóra, és lelki szemeim előtt hatalmassá változik a tű, amellyel a fülemet szúrta fel az ellentmondást nem tűrő, fehérköpenyes varázsló. Nem beszélve a korai kórházi élményeimről, az elhagyatottságról (a 80-as években még nem engedték be a szülőket a gyerekekhez a kórházba), a félelmetes vizsgálatokról, a körém gyűlő riadt emberekről, de leginkább arról a traumáról, hogy az ismerős, biztonságot nyújtó környezetemből hirtelen egy teljesen bizonytalan, fenyegető, idegen és rideg kórterembe kerültem. Valószínű valamennyien átéltünk gyerekként hasonló kiszolgáltatottságot, ami – ha nem volt megfelelően kezelve és feldolgozva – később, felnőttként is kísértett minket.
Az orvosi procedúra félelmetesebb, mint a betegség?
Létezik egy kifejezés, a gyermekgyógyászati traumatikus stressz, amely a gyermekek és családjaik pszichológiai és fiziológiai válaszait jelenti a fájdalomra, a sérülésre, a súlyos betegségekre, orvosi eljárásokra, ijesztő egészségügyi tapasztalatokra. Ezek a válaszok sokfélék lehetnek, például az élmények újra átélése vagy elkerülése, elfojtása, és érzelmi intenzitásuk is változó attól függően, hogyan érzékeltük az eseményt, de általában a történtek hatására a világ kiszámíthatatlanná, veszélyessé és ijesztővé válhat. Ha nem kezeljük megfelelően, a traumatikus élmény akár felnőtt korban is okozhat problémát: én például a mai napig heves szívdobogással reagálok minden egyes orvosi vizsgálatra, és minden alkalommal szorongok, mert tudat alatt ezek a helyzetek visszavisznek abba a gyerekkori kiszolgáltatott állapotba, amelyet a kórházi tartózkodásom során éltem át. Épp ezért nagyon fontos figyelembe venni, hogy az orvosi procedúra gyakran még nagyobb stresszor a gyermek számára, mint maga a betegség.
A fizikai egészséget gyógyszerrel, a lelki egészséget játékkal szerezzük vissza
Az olyan szerepjátékoknak, mint például a Sylvanian Families-nek rendkívül nagy szerepe van terápiás szempontból, ugyanis az élethű játékok, a babaház, a kisállat családok, a kiegészítők segítik a gyermekeket, hogy kijátsszák magukból a feszültséget, feldolgozzák az őket ért eseményeket. A Sylvanian játékkészítői is ismerhették ezeket a konfliktusokat, nem véletlenül alkották meg a vidéki orvosi/ápolási szettet vagy a kórház szettet. Ugyanilyen célt szolgálhat a Cicciobello „Gondoskodj Rólam!” baba, amivel a gyermek megfordíthatja a szerepeket, és ő maga próbálhatja ki, milyen egy babáról gondoskodni, és akár meg is gyógyíthatja, ha megfázott vagy nem érzi jól magát. Szintén nagyon hasznos, ha a gyerek rögtön az orvos szerepébe képzeli magát egy játék orvosi táska segítségével, és ezzel is oldja a rossz élményeket. A barátnőmmel mi is sokat játszottunk doktorosat (Tyetyetye doktornak hívták a képzeletbeli, szórakozott professzort), vakbélműtéteket hajtottunk végre egymáson, vérnyomást mértünk, sőt egyszer – mivel Nagymamám orvos volt – egy valódi, klasszikus orvosi táskát is kipróbálhattunk igazi endoszkóppal, és így nem is tűnt már annyira félelmetesnek ez a procedúra.
A játékon kívül pedig még a következőkkel is segíthetünk neki a feldolgozásban:
- Biztosítsunk biztonságos, ismerős, állandó otthont számára.
- Legyünk szelektívek a televíziós műsorokkal kapcsolatban, különösen azokkal, amelyek félelmet, aggodalmat kelthetnek benne.
- Ösztönözzük arra, hogy tegyen fel kérdéseket, és fejezze ki félelmeit.
- Kritikusság nélkül figyeljünk rá.
- Engedélyezzük számára, hogy döntéseket hozzon, és némi kontrollt gyakorolhasson az életében. Ez különösen fontos, mert kutatások bizonyították, hogy ha a gyerek úgy érzi, van irányítása a helyzet felett, akkor jobb választ ad a stresszre.
- Ösztönözzük a fizikai aktivitást, mozgást.
- Ismerjük fel a megoldatlan stressz jeleit.
- Mindig tájékoztassuk őt a szükséges és várható változásokról.
- Ne féljük szakemberhez fordulni, ha a stressz jelei nem csökkennek, illetve tűnnek el.
Bánosi Eszter